A ló ápolása,gondozása

 

A szorosabb értelemben vett lóápolás a ló bőrének, szőrének, természetes testnyílásainak és patáinak tisztántartása és gondozása. A mindennapi rendszeres tisztításon kívül ide számítjuk még a ló mosását, fürösztését, nyírását, továbbá a pataápolás különböző követelményeit is.
Ápolás közben a lovakkal jóindulatúan és türelmesen bánjunk. Ha egyik-másik ló érzékenyebb vagy csiklandósabb, ne ütlegeljük, mert ezzel csak jobban megvadítjuk. Megfelelő bánásmóddal a jó csendőr még a legvadabb és legfélékenyebb lónak is megnyerheti bizalmát és azután minden nehézség nélkül foglalkozhatik vele. Különös türelemmel bánjunk a sárló kancákkal. Ilyenkor némelyik feltűnően érzékeny és csiklandós.
Az istállóban, kivéve a túlságosan alacsony hőfokot, a lovakat ne pokrócozzuk.
Naponként rendesen kétszer van lóápolás: reggel és délután. A reggeli lóápolás - ha kivonulás nincsen - mindjárt etetés után, kivonulás esetén pedig közvetlenül a bevonulás után kezdődjék. A délutáni lóápolás idejét az évszakok (világosság) szerint szabályozzuk.
A lovakat abrakolás alatt ápolni nem szabad.
A lóápolást - ha az időjárási viszonyok megengedik - lehetőleg szabadban végeztessük.
A lovak edzése végett igen célszerű, ha azokat az istálló mellett épített korlátokhoz kikötjük. A szabadban való kikötés tartama mindig az időjáráshoz alkalmazkodjék.
Tisztítóeszközök: a csutak, a lókefe, a vakaró, a patatisztítókés fából, a gyökérkefe és a posztó (vászon-) darabokból készült törlőrongy.
A tisztításnál az alábbiak szerint járjunk el:
A lóápoló mindkét kezében annyi puha és szálas (de össze nem csavart) szalmát fogjon, amennyit könnyen és lazán összemarkolhat és ezzel karját ívszerűen egymás felé lendítve, a lovakat alaposan csutakolja le. A csutakolást a nyak bal oldalán kezdje, onnan a mellkason, a hason és faron át folytatva, végül felülről lefelé először az elülső, utána a hátulsó lábakon csüdhajlásokban fejezze be.
Az egyik oldal lecsutakolása után, hasonló sorrendben, a másikra kerül a sor.
Az állati testet borító bőr (köztakaró) megvédi az állat szervezetét a külső káros behatásoktól. A bőrből kinövő szőrzet télen hosszabb, nyáron rövidebb, amiből azt látjuk, hogy a szervezet, illetőleg a bőr alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz az állat szervezetének megóvása érdekében.
A bőrben apró, szabad szemmel nem látható kis lyukacskák vannak, ezeket pórusoknak nevezzük, ezeken át történik a bőrlélegzés. A bőrlélegzés igen fontos élettani folyamat.
A ló tisztántartásának, ápolásának elmulasztása vagy hanyag teljesítése idővel a bőrlélegzés rovására mehet, a bőrlélegzőnyílások vagy pórusok eldugaszolása folytán.
A ló tisztításánál legfontosabb a lókefe.
A kefélést a testrészeken ugyanabban a sorrendben végezzük, mint a csutakolást. A bal oldal kefélésénél a kefe a bal, a vakaró a jobb kézbe való, a jobb oldal tisztításánál fordítva.
Egy-egy helyet - mindig a szőrmentén - addig kefélünk, még a por ki nem jött belőle s míg a szőr simán nem fekszik. Ha a nyaknak azt a részét akarjak kefélni, amelyre a sörény hajlik, akkor először a sörényt hajtsuk át kézzel a másik oldalra és arra ügyeljünk, hogy utóbbit össze ne borzoljuk és a kefe széle a sörény tövét ki ne dörzsölje.
A fej tisztításakor a kötőféket vegyük le és a lovat állásában fordítsuk meg.
Mihelyt a kefe poros, dörzsöljük a vakaróhoz. A dörzsölésnél a kefét a lóápoló, hogy a por ne szálljon vissza a lóra, kifelé tolja. A vakaróban felgyülemlett port verjük külön
megnedvesített deszkalapra és az ápolás után öntsük a trágyásládába.
A lekefélés után az üstök és sörény, majd a farok ápolása következik.
Az összeborzolt üstököt, sörényés farokszőröket először kézzel, majd kissé megnedvesített kefével válasszuk szét óvatosan. Ügyeljünk, hogy a kefefa a szőr tövét ki ne dörzsölje. A szőrtöveket mindkét oldalon keféljük ki és végül az egyik oldalra hajlított sörényt a szőr hosszában addig keféljük, míg simán fekszik.
A sörényszőrök szétválasztására fésűt ne használjunk, mert ezzel a szőrt könnyen kitépjük. Kb. 1-2 hetenként, ha a sörény és farok nagyon piszkos, mossuk meg szappanos vízzel.
Kb. 2-3 hónaponként a sörényt ritkítsuk. A ritkítást csak felügyelet alatt, csendőrök végezhetik. Ritkításhoz a bal kéz hüvelyk-, mutató és középujjával a megrövidítendő hosszabb szőrszálakból kisebb csomót összefogunk. A jobb kézzel pedig a csomóból a hosszabb szőrszálakat megfogjuk. Ezután bal kézzel a rövidebb szőrszálakat gyökerük felé feltolva, az egész szőrcsomót összeszorítjuk és ekkor a jobb kézben lévő szőrszálakat hirtelen rántással letépjük. A szőrcsomónak bal kézzel való leszorításával a szőrszálak gyökerestől való kitépését akadályozzuk meg. A gyökerestől kitépett szőrszálak utánanövéskor borzasak lesznek. A sörény végét azután ollóval utána igazítjuk akként, hogy a sörény leghosszabb része 15 cm legyen s a martól a tarkóig fokozatosan szélesedjék. A sörény mindig a bal oldalra simuljon.
Ha a sörény nem feküdnék simán, vagy ha azt az egyik oldalra akarjuk szoktatni, akkor kissé megnedvesítjük és lazán befonjuk. A fonást a sörény tövétől 3 cm-re kezdjük.
A farokszőröket minden 2-3 hónapban felügyelet mellett tépéssel kell megrövidíteni. Minden lófarok szőre általában mozgás közben a csánkig érjen.
A füleket kinyírni, vagy a szemen és orron levő hosszú szőröket levágni nem szabad. A bokaszőrt nem szabad lenyírni.
A fedőszőrök és sörény lenyírása csakis indokolt állatorvosi javaslatra történhet.
A lekefélés és hosszúszőrök ápolása után a lovakat száraz posztóronggyal szőrmentén simára dörzsöljük le, azután megnedvesített puha vászonronggyal először a szemeket, azután az orrlyukakat, a szájszélet és a végbélnyílást (kancáknál hüvely) környékét mossuk meg.
Legvégül a pataápolás következik. A patákat először nagyjában a fából készült patatisztítókéssel a sártól, trágyától megtisztítjuk, azután ronggyal vagy csutakkal megmosva letöröljük.
Fémből készült patakést használni nem szabad. Különösen ügyeljünk arra, hogy a mosás közben megnedvesített csűdöt és patát, de különösen csűdhajtást puha szalmával vagy ruhával szárazra töröljük.
A szarufal legfelső, a szaruk védő anyagát képző úgynevezett fedőrétegét késsel, üvegcseréppel, homokkal vagy bármely más tárggyal lekaparni tilos. Érdes vagy pikkelyes felületű patákra (különösen a pártára) tegyünk nedves ruhát. Így a pikkelyek fellazulnak és száraz ruhával ledörzsölhetőek. A tisztára mosott, de még kissé nedves patákat hetenként 2-3-szor patazsírral zsírozzuk be. A patazsírt nemcsak a szaru falába, hanem a szarutalpba és nyírba is jól dörzsöljük be.
A patákat csak akkor zsírozzuk, ha a ló az istállóban marad. Kivonulás előtt, ha a paták be volnának zsírozva, töröljük le. A zsíros patán kivonuláskor piszokréteg keletkezik.
A patáknak petróleummal, nyers olajjal vagy nyers vazelinnal és minden olyan patakenőccsel való bekenése, amelyben maró anyag van, tilos. Ezek a szaruk anyagát roncsolják.
A zsírozáson kívül a patákat, különösen nyáron és száraz időben, mesterséges úton puhítsuk. Rendszerint hetenként kétszer, száraz időben a törékeny patákat többször is ?csapjuk be?. Becsapásra leginkább nedves agyag jó. A nyers agyagot a patkó szára közé, a ló talpába tömöszöljük. Ne hagyjuk az agyagot a patába beszáradni, mert az puhítás helyett még a pata meglevő nedvességét is magába szívja. Ha szükséges, a becsapást ismételjük meg. Becsapásra nedves korpát is használhatunk.
Meleg nyári napokon a paták puhítására a lovakat vízbe is állíthatjuk.
A paták tisztításánál a lóápoló (csendőr) győződjék meg arról is, hogy a patkolás rendben van-e. (patkólazulás, szegcsonkok kiállása stb.) A hiányokat jelentse. Téli patkolásnál az éles patkósarkakat közvetlen a bevonulás után tompa sarkokkal kell kicserélni.
A világosabb szürke lovakat és a keselylábúakat a trágya néha annyira bepiszkítja, hogy a keféléssel egyedül nem tudjuk megtisztítani. Az ilyen lovakat langyos szappanos vízzel mossuk le (arra ügyeljünk, hogy meg ne hüljenek) vagy piszkos helyeket vízzel kevert faszénporpéppel bekenve, száradás után csutakoljuk és keféljük le.
A nem mindennapi lóápoláshoz a ló lemosása és fürösztetése vagy legalább is a lábak megáztatása hozzá tartozik.
A ló lemosását fürösztését, a lábak áztatását nyári melegben és szélcsendes időben végezzük és arra ügyeljünk, hogy a lovak előzőleg ne legyenek kihevülve és a víz legalább 18 C-fok meleg legyen. Utána a lovakat addig jártassuk, csutakoljuk, míg teljesen meg nem száradnak. A lovak fürösztetése az örsparancsnok felügyelete mellett csakis a szárnyparancsnok által kijelölt helyen történhet.
Előírás bevonulás után. Meleg évszakban a megizzadt lovakat szélmentes helyeken addig lehet a napon kézen jártatni, míg megszáradnak és azután kell alaposan lecsutakolni őket. Hideg vagy szeles időben a nyerget levenni nem szabad.
Különösen hideg évszakokban és szeles időben a megizzadt lovakat vezessük azonnal az istállóba, ott nyergeljük és csutakoljuk le. Ha ilyenkor egy lóápolónak több lova van, először mindegyiket gyorsan nyergelje le és jól takarja be. Azután a takarót csak arról vegye le, amelyiknek csutakolásába kezd. A csutakolást a nyak baloldalán kezdje, s ha már mindkét oldalt lecsutakolta, akkor kezdje meg az oldalak teljes leszárítását, különben a ló könnyen meghűlhet.

 

 

A ló etetése,itatása

Etetés. A ló jó teljesítőképessége elsősorban a táplálkozástól függ. Jó takarmányozás és itatás a lógondozás legfontosabb és nélkülözhetetlen alapja.
A lovak jártatása életszükséglet számukra. A jártatás a lélegzésre, vérkeringésre, izomműködésre éllénkítőleg hat.
A jó lovas (lóápoló) akkor szereti lovát, ha arról legalább is annyira gondoskodik, mint saját magáról.
Csak a jó táplált lótól várhatunk eredményes munkát.
Etetetési idő: reggel, dél és este. Az etetések egymást lehetőleg egyenlő időközben kövessék. Etetésre adjunk a lónak nyugalmat és megfelelő időt. Ha különösebb akadálya nincs, a lovakat etetés után csak két óra múlva vonultassuk ki.
A zabolás alatt az istállóban teljes csend és nyugalom legyen. A lovasok (lóápolók) a lovak fejénél állva fogják a kötőfék pofaszíjját, nehogy a lovak a takarmányt kiszórják. Abrakolás után a szénaadagot tegyük a lovak elé.
Fárasztó szolgálat után, vagy ha a lovak nagyon kiéheztek, szénával kezdjük az etetést és csak azután adjuk oda a zabot.
Ha egyik másik ló még teljes lehűlés után sem akar enni, akkor előbb kevés vízzel kínáljuk meg.
Hosszan tartó betegségben tartó lovakat állatorvosi rendelés, szerint takarmányozzuk.
A ló etetésénél mint ízesítő, de mint emésztést elősegítő anyag is nélkülözhetetlen anyag a só. Az ásványi só szükséglete a takarmányok általában nem elégítik ki, ezért ezt külön kell - hetenként kétszer háromszor - 10-12 grammban adagolnunk.
A legjobb takarmány is értéktelen ha rossz helyen tartjuk. A zabot száraz és szellős kamrában, jól elcsukható zabos ládában, a szénát pedig erre a célra megfelelő padláson tartsuk.

Itatás. Etetés után a lovakat itassuk meg. Az itatás éppen olyan fontos mint az abrakolás. A szomjúságot a lovak néha nehezebben viselik el, mint az éhséget. A lovakat addig és annyiszor itassuk amíg szomjúságukat nem oltották. Rendes körülmények között naponta háromszor itassunk, de meleg évszakban naponta többször is meg kell kínálnunk a lovakat. A ló átlagos napi szükséglete 30 liter.
Ha esik száraz takarmányokat etetünk, az itatás az etetés után, zöld takarmány etetésénél pedig azelőtt történjék, ugyancsak etetés előtt kell itatnunk, ha a lovakat csak száraz takarmány nélkül csak zabot kapnak.
Izzadt lovakat csak teljes lehülésig és lecsutakolásuk után szabad megitatni.
Járőr szolgálatok alatt, különösen nyáron minden alkalmat ragadjunk meg a lovak itatására. Nagy hőségben az itatás menetközben nem veszélyes, feltéve ha tovább menetelünk, s a lovakat nem túl hideg vízzel és lassan itatjuk. A túl mohó ivást azáltal lehet megakadályozni, hogy az itató vederbe egy marék szénát vagy füvet dobunk s a zablát a szájból nem vesszük ki. Itatáshoz csak saját itató vedret szabad használni.
A jó víz tiszta, színtelen, szagtalan és átlag 10-12 C° hőmérsékletű. Téli időben a túlságosan hideg vizet tartsuk rövid ideig az istállóban. Az itató edények tiszták legyenek. A lovat lehetőleg mindig ugyanabból az itató edényből itassuk.
A lótáp minősége. A lovakat szemes vagy erő takarmánnyal és szálas takarmánnyal etetjük.
A szemes vagy erő takarmány képezi a ló abrakját. Legtermészetesebb abrak a zab.
A jó zab sárgás fehér színű, száraz teltszemű és tiszta. Ha a zab poros, földes vagy kavicsos előbb rostáljuk meg.
A zab a legutóbbi termésből származzék, teljesen érett, rendesen fejlődött legyen; sem betegség által megtámadva, sem pedig meleg, dohos, kellemetlen szagú és kicsírázott ne legyen.
A zabnak idegen vagy romlott magvakat, úgymint: más gabona félék és vetemények magvait lóborsót, gömb vagy kőüszögöt, fenés üszögöt port stb. 3,5%-nál nagyobb mennyiségben nem szabad tartalmaznia azaz a zabból az egybevetett rosta és szemeléki próbánál az említett százaléknál nagyobb mennyiségű tisztátalanság kiválasztható ne legyen.
1 hl. zab a rostálás után is legalább 42 kg. súllyal bírjon (10 liter 4,2 kg.)
Csupán abrakon nem lehet tartani a lovat. Szálas takarmányt is kell etetnünk. A szálas takarmány tápláló értéke mellett, nagyobb mennyiségénél fogva nemcsak a jóllakottság érzetét kelti a lóban, hanem az abrak megemésztését is elősegíti.
A szálas takarmányféléket szárazan etessük.
A jó réti széna sárgászöld színű, kellemes illatú, teljesen kiszáradt és ép. Legjobb a legutóbbi ép első kaszálásból származó széna. Ne legyen benne savanyú fű, sás, nád, káka, tüskés növény s ne legyen poros, dohos, penészes vagy rothadt.
A folyó évi kaszálása augusztus elseje előtt nem etethető. Tekintettel arra, egyes vidékeken réti széna egyáltalán nincs, másutt viszont meg nem felelő minőségű (kákás, sásos, mocsár szagú stb.) terem, meg van engedve, hogy ily helyeken előzetes engedély alapján réti széna helyett lucernát, herét vagy muhart szerezzenek be. Ugyancsak ilyen nagyobb tápértékű takarmányokat kell időnként olyan helyeken is beszerezni, ahol és amikor ezen takarmányok és a réti széna ára között nincs különbség. Ezen termények adag mennyisége lovanként és naponként azonos a szénáéval.
Alomszalma gyanánt rendszerint szálas rozsszalmát használunk.
A lótáp beszerzése. A csendőrségi szolgálati lovak részére szükséges lótápnak (zab, széna, szalma) beszerzése kézi bevásárlás útján történik. Elv az, hogy lehetőleg állomáshelyenként közvetlen a termelőtől a legjutányosabb áron a közvetítő kereskedelem kizárásával jóminőségű lótápcikkek szereztessenek be.
Minden lovasörs tényleges lólétszámának megfelelően általában hatheti mennyiségben szerzi be a szükséges mennyiségben szerzi be a lótápot, kétheti lótápmennyiséget tartalékol. A tartalékolt mennyiséget a később beszerzett lótápcikkekkel időnként át kell cserélni.
A kézi bevásárlást azonnal készpénzfizetés ellenében mindenkor legalább három csendőrségi egyénből álló bizottság eszközli, mely bizottságban az őrsparancsnok minden esetben, szakaszparancsnoki székhelyen a szakaszparancsnok, tiszti székhelyen pedig csapattiszt vesz részt.
A lótáp kiszabata lovanként és naponként a következő: 3000 gramm zab.
3600 gramm széna (vagy lucerna, here, muhar). 2600 gramm alomszalma.
A lótáp megőrzése. A beszerzett lótáp biztos és száraz helyen való elraktározásáért az őrsparancsnok felelős.
A zabot a zárral ellátott zabosládában, a zaboskamrában ke11 őrizni, melynek kulcsát az őrs íróasztal kilencedik rekeszében kell tartani, a kulcsot a mindennapi etetéshez szükséges zabadag felvételezéséhez az őrsparancsnok adja ki.
A zabosládát zaboskamra hiányában a nyeregkamrában kell elhelyezni, a szálas takarmányt pedig az istálló feletti padláson kell őrizni.

Oldal: A lovak gondozása,ápolása
lovacskák_pacik - © 2008 - 2026 - lovacskak-pacik.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat